initium fidei (lat.): a hit kezdete. - Mint teol. fogalom a →szemipelagianizmussal kapcsolatos vitában vetődött föl. Pelagius azt tanította, hogy az ember saját erejéből, kegyelmi segítség nélkül eljuthat az üdvösségre. A szemipelagiánusok ezt úgy mérsékelték, hogy az embernek kell megtenni az első lépést, s azt magától meg is teheti. Utána már a kegyelem vonzza tovább. Szt Ágoston nyomán 529: az afrikai oráni zsin. fogalmazta meg az egyh. tanítást, amely kimondta, hogy üdvösségünkért magunktól semmit sem tehetünk. A hit felé való kitárulás, a „hitre való készség” is csak a kegyelem hatására jöhet létre (DS 373, 381). Ez a tanítás Krisztus kijelentésére támaszkodik, hogy nélküle semmit sem tehetünk (Jn 15,5), v. Pál ap. szövegére, hogy a hit és a megigazulás Isten ajándéka. Az ap. nem hagy kétséget afelől, hogy minden jóra irányuló akarat Istentől jön (Fil 1,6; 2,13; 1Kor 15,10; 2Kor 3,5). A tanítás még világosabb lett azzal, hogy a 13. sz. óta a teol. tisztázta a természetes és termfölötti rend fogalmát. Ekkor kezdtek határozottan a hit előzményeiről is beszélni (→praeambula fidei). Uakkor a prot. és a janzenista fölfogással szemben (→előre rendelés, →janzenizmus) az Egyh. ismeri a természetes jótettek lehetőségét is. Az áteredő bűn következtében az emberi term. nem romlott meg annyira, hogy már a megigazulás előtt is ne tudná fölismerni a természettörv-t és ne tudná megtartani követelményeit (DS 1925, 2308). Mi azonban gyakorlatilag nem tudjuk eldönteni, hogy az egyes elhatározások és tettek a kegyelem hatása alatt jönnek-e létre, v. magunktól, azért itt csak az elvi álláspontot szögezzük le. A 19. sz: jelentkező →szkepticizmussal és →fideizmussal szemben az I. Vat. Zsin. erőteljesen hangoztatta az értelem erejét Isten természetes megismerésére (DS 3004, 3026), s az →antimodernista eskü szövege ezt Isten létének bizonyítására is kiterjesztette. Hasonlóképpen beszél a →Humani generis enc. is (DS 3890). Az ilyen természetes megismerés azonban bensőleg különbözik a kegyelmileg áthatott hittől. Más kérdés az, hogy a gyakorlatban mennyire van pusztán természetes istenismeret, hiszen a kegyelem az egész embert áthatja. G.F.

LThK V:676.